Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A titkos bizonyítási eszközök

2008.03.22
 
A 2003. július 1-én hatályba lépett 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról


 

IV. A kényszerintézkedések (Be. VIII. Fejezet)

 

A büntetőeljárás sikeres lefolytatása esetenként szükségszerűen együtt jár a terhelt személyi szabadságának bizonyos mértékű korlátozásával. Az állam joga de egyben kötelessége is hogy a bűncselekmény elkövetőjével szemben az állam büntetőjogi igényét az igazságszolgáltatás szervein keresztül érvényesítse.

Az egyes kényszerintézkedések bemutatása a változások ismertetése előtt szükséges utalni azokra a nemzetközi dokumentumokra, amelyek már a hatályos jogra is alakító módon hatottak. Ez a hatás még inkább tetten érhető az új Be. személyi szabadságot érintő kényszerintézkedéseinél. Így mindenek előtt az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikke, a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 9. cikke, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának határozatában és ajánlásában megfogalmazott elvek. Ezek között e legfontosabb:

a kényszerintézkedés alkalmazása ne legyen automatikus, a szabadságelvonás kivételes eszköz, a megvonás vagy korlátozás csak a feltétlenül szükséges ideig tartson.

Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése a szabadság és személyi biztonságot alapjogként rögzíti, amelyet korlátozni csak a törvényben meghatározott okból és törvényes eljárás alapján lehet. Az Alkotmány 8. §-a értelmében az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az Állam elsőrendű feladata. E két alkotmányos alapelvet egymásra vetítve értelmezte az Alkotmánybíróság többek között a 26/1999. számú határozatában a kényszerintézkedés tartalmát, a hatóságok jogosítványait. Ezekből leszűrhető, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása csupán egy lehetőség a hatóságok részére a törvényi feltételek megléte esetén is, vizsgálni kell
a szükségesség, arányosság kérdését
és hangsúlyozni kell, hogy a szabadságelvonás bírói ügydöntő határozat előtt csak végső eszköz lehet.

Amikor a büntetőeljárás során az önkéntes teljesítés hiánya miatt felmerül a kényszerintézkedés alkalmazásának szükségessége/lehetősége, akkor egy olyan érdek-összeütközésről van szó, amelynek kiegyenlítése részben jogalkotói, részben jogalkalmazói feladat.

Mint tudjuk, 1989. óta a vádirat benyújtása előtti nyomozati szakaszban is bírói hatáskörbe került a kényszerintézkedések felőli döntés joga. Ezzel a nemzetközi egyezményekben foglalt követelménynek tettünk eleget. Az emberi jogok fokozottabb tisztelete azt kívánja, hogy a bíró mérlegelése során keresse meg a kényszerintézkedésnek azt a legenyhébb fajtáját, amely még alkalmas a büntetőeljárás sikerének a biztosítására.

Kérdés, hozott-e új szabályozást, kíván-e eltérő jogalkalmazói szemléletet az új büntetőeljárási törvénynek a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos rendelkezése. A kérdés feltevés azért indokolt, mert látszólag sem azok száma, sem az elrendelés feltételei lényeges változást nem mutatnak a hatályos szabályokhoz képest hiszen a tényleges szabadságelvonással járó előzetes letartóztatás kiváltására jelenleg is rendelkezésre áll a lakhelyelhagyási tilalom, ennek egy szigorúbb végrehajtási formája a házi őrizet, az utiokmány elvétele amelyek bizonyos esetekben alkalmasak lehetnek a terhelt jelenlétének a biztosítására.

Az új Be. alapvető változtatást kíván a jogalkalmazótól, és ez nem csupán a miniszteri indokolás hatályos gyakorlatot bíráló megjegyzéséből, hanem a tételes jogi rendelkezésekből is levezethető:

- a Be. 5. § (2) bekezdése ? a védelem jogának alapelvi szintű rendelkezésében alanyi jogként rögzíti a szabadlábon való védekezés jogát. Ez számomra azt jelenti, hogy az ettől való eltérés fokozottan gondos mérlegelést és meggyőző indokolást kíván a kényszerintézkedést alkalmazó hatóságtól, elsősorban a bíróságtól.

- Ugyanezt erősíti a Be. 60. §-a: ?Ha e törvény a kényszerintézkedések alkalmazása esetén az érintett személy alkotmányos jogainak korlátozását megengedi, az ilyen cselekmény elrendelésének az egyéb feltételek megléte mellett is csak akkor van helye, ha az eljárás célja kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem biztosítható.?

- Amikor a jogszabály az előzetes letartóztatás elrendelését szabályozza, akkor a 130. § (2) bekezdése azt a felhívást tartalmazza, hogy a bíróság az előzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat is lerendelhet.

- Bevezeti az óvadék intézményét amely ugyancsak az előzetes letartóztatás kiváltására hivatott.

- A Be. 176. § (2) bekezdésében a nyomozás határidejét az elrendeléstől számított 2 évben jelöli meg és egy egyben az előzetes letartóztatás végső időpontját is jelöli, amennyiben nem kerül sor vádemelésre.

- Egyébként is meghatározza az előzetes letartóztatás, mint a legsúlyosabb személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés maximális tartamát, ezt három évben, fiatalkorúaknál kettő évben megjelölve, kivételként az érdemi határozat utáni elrendelést és a hatályon kívül helyezést megfogalmazva.


Az előzetes letartóztatás a mai fogalmaink szerint sem lehet előrehozott büntetés, és elsődlegesen nem bűnmegelőzési célokat szolgál. Az új jogszabályi rendelkezések alapján én azt gondolom, hogy egy szemléletváltásra van szükség, kiindulva abból, hogy a terhelt elsődleges joga a szabadlábon való védekezés.

Lehetőség van természetesen korlátozó intézkedések alkalmazására, de csak olyan mérvű lehet, amely mellett még biztosítható a büntetőeljárás sikere.

A szabadságelvonás időtartamát és a nyomozás aktuális állapotát egymáshoz viszonyítva, szükség szerint újra kell gondolni a legsúlyosabb kényszerintézkedés indokoltságát.

A bírói mérlegelésnek mindig figyelemmel kell lenni a szükségesség, arányosság kérdésre, vagyis a személyi szabadság enyhébb korlátozását jelentő intézkedések igénybevételére.

Rendkívül fontos, mind a vádirat benyújtása előtt (nyomozási bírói jogkörben), mind pedig a vádirat benyújtása utáni szakaszban a törvényben írt felülvizsgálati határidők nyilvántartása, figyelemmel kísérése, és a döntések időben történő meghozatala. Az ügyben eljáró bíró, figyelembe véve a felülvizsgálati határidőket, tegye nyilvántartásba az iratot olyan időpontig, hogy a törvényes határidőben a határozat is megszülethessen.
Célszerűnek látszik egy gépi nyilvántartás vezetése a tanácsok részéről.

A nyomozási bírákra vonatkozó kizárási szabályok a szignálás folyamatának átgondolását igénylik. Megoldást jelenthet egy, az iratok között vezetendő lista rendszeresítése, amely tartalmazza az ügyben eljárt nyomozási bírók illetve titkos információgyűjtést engedélyezők nevét. Ennek megvalósítása érdekében a Legfőbb Ügyészséget kerestem meg.

Egyes kényszerintézkedések:


Őrizetbe vétel /126-128. §-ig/:


A terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonása.
Elrendelése, megszüntetése: bíróság, ügyész, nyomozóhatóság. Időtartama 72 óra, amelybe ? s ez új rendelkezés ? az őrizetbe-vétel elrendelését megelőző bármilyen címen foganatosított hatósági fogvatartást be kell számítani. /előállítás, kísérés/
Az őrizetbe-vételnél a napot, órát és percet is fel kell tüntetni. A 72 óra nem hosszabbítható, amennyiben a bíróság ezen belül nem rendeli el az előzetes letartóztatást, úgy a terheltet szabadon kell bocsátani.

(Megjegyzés: 72 órán belül nem az ügyészi indítványnak kell megérkeznie, hanem meg kell születnie a bírósági döntésnek. Amennyiben a terheltet korábban állítják bíróság elé és a bíró nem rendeli el az előzetes letartóztatást, nyomban még a 72 óra letelte előtt szabadon kell bocsátani.)

Új rendelkezés, hogy ugyanazon bűncselekmény miatt, a ha a körülmények nem változnak, az őrizetbe vételt nem lehet ismételten elrendelni.

Bírósági szakaszban a Be. 249. §-ban megfogalmazottak szerint a bűncselekményt is megvalósító rendzavarás esetén rendelheti el a bíró, az őrizet ebben az esetben is 72 óráig tart.

A Be. 245. § (4) bekezdése a tárgyalás rendjét zavaró személy őrizetbe vételéről rendelkezhet, ez a fogvatartás a tárgyalás befejezéséig tarthat.

A hozzátartozó értesítési kötelezettségén túlmenően a Be. 128. § (2) bekezdése további gondoskodási kötelezettséget ír elő a hatóság számára, kiskorú gyermek illetve az őrizetbe vett személy által gondozott más személy, illetve a felügyelet nélkül maradt vagyon és lakásbiztosítás vonatkozásában.


Az előzetes letartóztatás /129-136. §-ig/:


A terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt:

Mind az Európai Emberi Jogi Bíróság esetjoga, mind pedig az Alkotmánybíróságnak-e tárgyban született döntései azt az álláspontot tükrözik, hogy az ártatlanság vélelmét nem érinti a terhelt kényszerintézkedésként történő szabadság elvonása.
Az előzetes letartóztatás elrendelésére, meghosszabbítására csak a bíróság, míg a megszüntetésére a vádirat benyújtása előtti szakaszban az ügyész is jogosult.

Elrendelésének általános feltételei: a terhelttel közölt megalapozott gyanú, vagyis
- bűncselekményre
- konkrét személyre irányuló
megalapozott gyanú.
- büntetőeljárás folyik ellene (?folytatott? eljárás)
- szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény esetén

Fiatalkorúnál a fentieken túlmenően a bűncselekmény különös tárgyi súlya is általános feltétel. (Be. 454.§)

Az előzetes letartóztatás elrendeléséhez az általános feltételek együttes megléte plusz valamely különös ok fennállása szükséges.

Különös okok:

- 129. § (2) bekezdés a./ pontjában tények, megtörtént események, míg a b./ c./ d./ pontokban tényekből kiinduló megalapozott feltételezések.

- Önmagában és közvetlenül a bűncselekmény tárgyi súlya az új Be. alapján nem letartóztatási ok. Az Alkotmánybíróság döntésére is figyelemmel szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatti újabb eljárás megindulása mint tényleges esemény az a./ pontban került megfogalmazásra.

- a b./ pontban szereplő letartóztatási ok az élethez igazodó realitás. Azért kell a terhelt személyi szabadságát elvonni, mert jelenléte az eljárási cselekményeknél másként nem biztosítható. Miből lehet erre következtetni például: többszöri sikertelen idézés, anélkül, hogy a terhelt ismeretlen helyen lenne, vagy a tartózkodási helyét megváltoztatta volna.

- A tárgyi súly természetesen nem maradhat ki, a döntési folyamatból, mert ha nem az előbbi sikertelen kísérlet akkor például a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és a terheltre feltehetően váró büntetés nagysága okot ad az elrejtőzés vagy szökés veszélyének feltételezésére. Mindenesetre ez már egy tisztább, a valóságot jobban tükröző törvényi rendelkezés, és valószínű, hogy ez lesz a bírósági szakaszban a leggyakoribb letartóztatási ok. Ahhoz, hogy el tudjunk szakadni a jelenlegi túlzottnak mondható letartóztatási gyakorlattól (95-98%-s ügyészi indítvány-eredményesség!) az absztrakt fenyegetettség megléte mellett meg kellene keresni a szökés, elrejtőzés ellen ható tényezőket. Így például: helyhez kötött vagyon, fontos beosztás, egészségi állapot, családi kötelezettségek, önkéntes jelentkezés, feltáró beismerés.

- A c./ pont az eljárás meghiúsítása, megnehezítése, vagy a bizonyítás veszélyeztetése, különösen a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok eltüntetésével, megsemmisítésével. A törvényi felsorolás példálózó, én azonban nem érteném ide a társakkal való összebeszélést, mint a leggyakoribb hivatkozási okot, (a hatályos törvény alapján), mert szerintem ez a védelemhez való jogba belefér. Mint ahogy nyilvánvaló, hogy a szabadlábon lévő vádlottársaknál sem lehet megakadályozni egy egyeztetett védekezést, ugyanezt a jogot az előzetes letartóztatásban lévő sem veszítheti el, de semmiképp sem lehet ok a kényszerintézkedés fenntartására. A strasbourgi esetjog tükrében az erre alapított letartóztatás minden bizonnyal egyezményellenes. Természetesen eltérő megítélés alá esik ha a gyanúsított fenyegeti vagy zsarolja a bűntársait. Ennél a pontnál van a legnagyobb jelentősége, hogy hol tart a nyomozás, miként alakul a bizonyítás anyaga, a terhelt szabadlábon hagyása, vagy szabadlábra helyezése ténylegesen veszélyeztetni tudja-e az eljárás sikerét. Ezen ok alapján a kényszerintézkedés fenntartása inkább csak a vádirat benyújtása előtti szakban fordulhat elő, de kivételesen bírói szakban is lehet letartóztatási ok.

- d./ pont: Ez lényegében a bűnismétlésre alapozott szabadságelvonás. Sorozatelkövetéseknél következtetés vonható le a folytatásra, de egyáltalán nem kizárt, az ellenkezője sem: a büntetőeljárás megindulása önmagában visszatarthatja bűncselekmény tovább-folytatásától vagy elkövetésétől. Kérdés, miből következtetünk a bűnismétlés veszélyére? A legkézenfekvőbb a terhelt büntetettsége, esetleg többszörös visszaeső volta. Számomra ez ismét csak egy aggályos letartóztatási ok, ha figyelembe vesszük, hogy mely esetekben és milyen célból indokolt a terhelt szabadságának, egyéb személyes jogainak korlátozása. Az egyik, a terhelt jelenlétének a biztosítása, amikor a jelenléte az eljárási törvény értelmében kötelező. Másrészt a bizonyítási eljárás sikere, eredményessége. Önmagában a többszörös visszaesés-e két körülményt nem érinti. Érdemes megfontolni, hogy a büntetettség elegendő ok-e az újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének megalapozott feltételezésére.


Eljárási szabályok:

Vádirat benyújtása előtt valamennyi kényszerintézkedés felől ? az őrizetet kivéve ? a nyomozási bíró dönt, mind az elrendeléséről, hosszabbításáról, mind a megszüntetéséről. Ülést tart, amelyre az ügyészt, terheltet, a védőt, fiatalkorúnál a törvényes képviselőt értesíti vagy idézi. A jelenlévők a fellebbezést nyomban, az értesített de távolmaradt védő az üléstől számított 3 napon belül jelentheti be, akivel kézbesítés útján közölték az ettől számított 3 napon.

Tartama.
Elrendeléstől számított egy hónap, melyet a nyomozási bíró alkalmanként legfeljebb három hónappal de legfeljebb egy évig hosszabbíthat. Egy év után megyei bíróság egyesbíróként ? a nyomozási bíróra vonatkozó eljárási szabályok szerint ? két hónaponként hosszabbíthat. Itt a törvény nem állapít meg határidőt, de ez nem lehet több, mint kettő év, mivel a Be. 176. § (2) bekezdése értelmében az előzetes letartóztatás időtartama maximum két év.

 

Jogorvoslat:

A nyomozási bíró határozata ellen a megyei bíróság másodfokú tanácsához, és a megyei bíróság egyesbírói határozata ellen a táblabírósághoz lehet fellebbezni.

Vádirat benyújtása után:

A perbíróság dönt a Be. 263. § (1) bekezdése szerinti eljárásban. vagyis: a vádirat benyújtását követő 15 napon belül meg kell vizsgálni, hogy helye van-e a kényszerintézkedésnek, ha igen további 30 napon belül a bíróság előkészítő ülést tart, amelyre a korábban felsorolt személyeket értesíti, vagy szükség esetén idézi. A felek jelenlétére a Be. 272. § (3) és (4) bekezdésében írtak az irányadók.

A Be. 263.§ (1) bekezdése értelmében a tárgyalás előkészítése során a tanács elnöke megvizsgálja ? többek között -, hogy szükséges-e a személyi szabadság elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés fenntartásáról, elrendeléséről, vagy megszüntetéséről dönteni (Be. 269.§ /1/ bekezdése).

Az érintett jogszabályhelyek összevetéséből az következik, hogy előkészítő ülést akkor kell tartani, ha a bíróság a törvényben felsorolt kényszerintézkedések elrendeléséről határoz (Be. 272.§ /2/ bekezdése). Ellenben, ha a vádirat alapján a vádlottal szemben már fennálló kényszerintézkedés fenntartásáról, vagy megszüntetéséről kell dönteni, akkor a Be. 273.§ (3) bekezdése alapján a bíróság tanácsülésen határoz.

Amennyiben a tárgyalás előkészítésének a befejezése, vagy a tárgyalás kitűzése után válik szükségessé a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések felőli döntéshozatal, a bíróság tanácsülésen dönt (Be. 275.§ /1/ bekezdése).

Nyilván ugyanez az eljárás, amikor elfogatóparancs alapján (eljárás felfüggesztése, vagy eljárás a vádlott távollétében) a vádlottat a rendőrség előállítja. Ebben az esetben ugyan az előzetes letartóztatás vagy egyéb szabadságkorlátozó intézkedés elrendelésére kerülhet sor, de a döntés tanácsülésen, és nem előkészítő ülésen születik, hiszen az előkészítő szakasz lezárult a tárgyalás kitűzésével, és a törvényben írt határidők is elteltek (15 + 30 nap).
Felülvizsgálat:

Amennyiben hat hónap eltelt és még nem született érdemi döntés, akkor az elsőfokú bíróság, ha az egy évet meghaladja akkor az indokoltságot a másodfok vizsgálja felül. Egy év után a másodfokú bíróság legalább hat havonta felülvizsgálja.
Az előzetes letartóztatás három év után megszűnik. Kivéve: az ügydöntő határozat után elrendelt vagy fenntartott illetve a hatályon kívül helyezés, új eljárásra utasítás esetén fenntartott intézkedést.
Kérdés, hogy szükséges-e határozatot hozni a megszűnésről, amely egyébként a törvény kötelező szabályán alapul.

A végrehajthatóság és az esetleges törvénytelen fogvatartás elkerülése végett egy megállapító határozat hozatala indokolt, mert csak ez lehet az alapja a büntetés-végrehajtási intézetnek leadandó 203-s értesítésnek.

Az ügyfélegyenlőség jegyében született a Be. 133. § szóhasználata, amikor is az előzetes letartóztatás megszüntetése iránt a terhelt és a védő is indítványt tehet. Az indítvány tárgyában a bíróság indokolt határozatot hoz, kivéve, ha a terhelt és a védő három hónapon belül anélkül hogy új körülményre hivatkozna, ismételt indítványt terjeszt elő. Véleményem szerint ez esetben is határozatot kell hozni, csupán annak indokolása mellőzhető.

Az előzetes letartóztatás megszűnésének esetei a Be. 136. §-a alapján:
- ha nem hosszabbítják meg
- az eljárás jogerős befejezése
- nyomozás megszüntetése vagy a határidő lejárta
- vádelhalasztás
- ha az elrendelés oka megszűnt

A törvényalkotó a Be. 327. § (4) bekezdésében az érdemi határozatok tükrében is felsorolja a kényszerintézkedés megszűnésének eseteit, így :
- felmentés
- próbára bocsátás
- eljárás megszüntetése
- ha nem kerül sor végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására.

Amennyiben a terhelt előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron kívül kell lefolytatni, és ez érvényes az eljárásnak mind a három szakaszára.

Bár nem az új Be. rendelkezéseihez kapcsolódik, de egy fontos kérdésben foglalt állást az Alkotmánybíróság a Bv. tvr. előzetes normakontrollja során. A kérdés az volt, hogy a fogvatartásban lévő terheltnek (előzetes letartóztatás, jogerős büntetés töltése) vélemény-nyilvánítása illetve a sajtóval való kapcsolattartása mennyiben korlátozható. A fogvatartottak sajtó-nyilatkozatainak előzetes engedélyhez kötése kettős korlát: egyszerre jelenti a fogvatartottak közlési jogának és a média szabadságának, ezen keresztül a társadalom tagjai információs jogának a korlátozását. Miután az Alkotmánybíróság a vélemény nyilvánítási szabadságot olyan alapjognak tekinti, amely csak indokolt esetben korlátozható, több tekintetben is aggályosnak találta a fogvatartott nyilatkozattételi jogának korlátozását a közbiztonság, a mások jó hírneve, személyiségi joga, a szolgálati titok és a bűnözés megelőzése érdekében.
A kérdés feltevés nem elméleti jellegű, mert gyakran előfordul, hogy az előzetes letartóztatásban lévő vádlott tárgyalási szünetben kíván nyilatkozni a sajtó képviselőinek, de az is bírói véleményezést igényel, ha a vádlott ugyanezzel a jogával a Bv Intézetben kíván élni.

A 13/2001. (V. 14.) AB határozat értelmében a terhelt és a sajtó közötti kapcsolat-felvétel megtagadásának két alkotmányosan elfogadható indoka lehet:
- a konkrét büntetőeljárás sikerének veszélyeztetése,
- a büntetés-végrehajtási intézet rendjének és biztonságának esetleges sérelme.
Minden más esetben engedélyezhető a nyilatkozattétel.


A lakhelyelhagyási tilalom és házi őrizet /137-139-ig/


A terhelt mozgási szabadságát, a lakóhely szabad megválasztásának jogát korlátozza. Azt jelenti, hogy a terhelt meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhat el, tartózkodási illetve lakóhelyét csak engedéllyel változtathatja meg.

Elrendelésére csak a bíróság jogosult, vádirat előtti szakaszban a nyomozási bíró. Mint ahogy erről már említés történt, az előzetes letartóztatás kiváltásának egyik eszköze, így az elrendelés feltételei is megegyeznek az előzetes letartóztatáséval, azonban:

- a bűncselekmény jellegére, a terhelt személyi, családi körülményeire, egészségi állapotára, az eljárás során tanúsított magatartására figyelemmel a személyi szabadságot kevésbé érintő intézkedés elrendelése indokolt.

- A vádirat benyújtása előtti szakaszban az elrendelés a tárgyalás előkészítéséig tart, de amennyiben hat hónap eltelt, és még nem nyújtották be a vádat, a nyomozási bíró a fenntartás szükségességét felülvizsgálja.

- A vádemelés után először a tárgyalás előkészítése szakában kell rendelkezni a nyomozás során elrendelt kényszerintézkedés fenntartása vagy megszüntetése tárgyában. A fenntartás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, az ezt követően fenntartott vagy elrendelt intézkedés az eljárás jogerős befejezéséig tart.

- A bírósági szakaszban már nincs felülvizsgálat, de a megszüntetéséről határozatot kell hozni.

- Amennyiben a terhelt életkörülményeiben jelentős változás történik, a részleges feloldás felől vádirat előtt az ügyész, vádemelés után a bíróság határoz.


Házi őrizet


A korlátozást tekintve a szabadság tényleges elvonásához közelít, mondhatnánk úgy is, hogy egy lakhelyen végrehajtott előzetes letartóztatás.

A bíróság az előzetes letartóztatás helyett rendelheti el, amikor egyébként annak feltételei fennállnak, és csupán a terhelt kedvező személyi körülményei adnak lehetőséget az előzetes letartóztatás mellőzésére.

Annyiban különbözik a hatályos rendelkezéstől, hogy már nem a lakhelyelhagyási tilalom keretében elrendelt szigorúbb végrehajtási forma, hanem önálló kényszerintézkedés.

Az elrendelésére, fenntartására, megszüntetésre az előzetes letartóztatás eljárási szabályai az irányadók (nyomozási bíró/perbíróság) . A nyomozási bíró, illetve a bíróság, amennyiben a terhelt előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi indítványt nem tartja megalapozottnak, vagy az enyhébb intézkedésre irányuló terhelti, védői indítványt mérlegeli, és a házi őrizetet is elegendőnek tartja, a büntetőeljárás eredményes lefolytatásához, úgy ki kell jelölnie azt a lakást, illetve az ahhoz tartozó bekerített helyet, ahol a terheltnek tartózkodnia kell. Azt elhagyni csak a bíróság által meghatározott cél érdekében, kijelölt útvonalon és időben lehetséges.

A hatályos jogszabály alapján felmerült kérdésre válaszolva véleményünk szerint házi őrizet esetén nem lehetséges a lakáson kívüli munkavégzés engedélyezése (parlamenti képviselő nem járhat be az Országgyűlés üléseire).

A Be. 139. §-a határozza meg?e két kényszerintézkedés megszegésének következményeit:

- őrizetbe vehető, házi őrizet esetén előzetes letartóztatása, lakhelyelhagyási tilalom esetén a házi őrizete, vagy előzetes letartóztatása rendelhető el.
- ha ezekre nincs szükség, akkor a kevésbé súlyos szabályszegése miatt rendbírsággal sújtható. A sorrendiség tudatos választásnak tűnik a jogalkotó részéről, a bizalommal való visszaélésnek egy súlyosabb kényszerintézkedés elrendelése az elsődleges szankciója.


Ideiglenes kényszergyógykezelés /140-145. §-ig/


A személyi szabadság bírói elvonása a jogerős határozatot megelőzően a kóros elmeállapotú terhelt esetében. A kényszerintézkedés kettős célt szolgál, a terhelt mielőbbi kezelése, valamint a társadalom védelme. Elrendelése csupán lehetőség, még a törvényi feltételek fennállása esetén is.

Csak bíróság rendelheti el, vádirat benyújtása előtt nyomozási bíró, azt követően megyei bíró egyesbíróként. Megalapozott következtetés vonható arra, hogy a kóros elmeállapotú terhelt esetében fennállnak a Btk. 74. §-ban írt kényszergyógykezelés feltételei. Éppen a dolog természetéből adódóan itt nem érvényesül a három éves határidő.

Mivel azonban a személyi szabadság megvonását jelenti, szükséges a rendszeres felülvizsgálat.

Vádirat benyújtása előtt a nyomozási bíró amennyiben még nem került sor a vád benyújtására, és hat hónap eltelt, az indokoltságát felülvizsgálja. Egy év eltelte után ugyanezt teszi a ,megyei bíró, egyesbíróként. Döntésükkel szembeni fellebbezést a megyei bíróság másodfokú tanácsa, illetve a táblabíróság bírálja el.

A vádirat benyújtása utáni szakaszban az elrendelésére, fenntartására illetve a felülvizsgálatra az előzetes letartóztatás eljárási szabályai szerint kerül sor. A végrehajtási helyszín az IMEI.

Új törvényi rendelkezés, hogy ha az előzetes letartóztatásban lévő terheltnél nem állnak fenn a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei, de ténylegesen kezelésre szorul, úgy az előzetes letartóztatás helyszíneként az IMEI-t kell megjelölni.

 

 

Úti okmány elvétele /Be. 146. §/

Ez is egy olyan intézkedés, amely segítheti a bírót a legsúlyosabb kényszerintézkedés kiváltásánál, általában az előbb felsorolt mozgásszabadságot korlátozó kényszerintézkedésekkel együtt alkalmazva.

Az utiokmány átfogó kategória, jelenti a magyar útlevelet, a határátlépési igazolványt, illetve befogadott személy utazási igazolványát, vagy a bevándorolt külföldi utiokmányát is.

Ugyanakkor lehetőség van a külföldi terhelt utiokmányának elvételére is, a különbség csupán annyi, hogy az előző esetben az útlevél-hatóságnak, míg az utóbbiban az idegenrendészeti hatóságnak kell megküldeni.

A hatályos törvényhez képest eltérést jelent, hogy az eljárási törvény csupán az utiokmány elvételének lehetőségét szabályozza és számol az 1998. évi XII. számú útlevéltörvény rendelkezéseivel. A külföldi utazásról szóló törvény szerint ugyanis aki a Be-ben felsorolt kényszerintézkedések hatálya alatt áll, törvény erejénél fogva nem utazhat külföldre. Ezekben az esetekben nem a bíróság határoz az utiokmány elvétele felől.

Az utiokmány elvételéről vádirat benyújtásáig ügyészi indítványra a nyomozási bíró jogosult dönteni, vádemelés után a perbíróság, itt már nem szükséges ügyészi indítvány. Az elvonás ideje alatt is lehetőség van arra, hogy a hatóság esetenként meghatározott időre és uticéllal lehetőséget adjon a terhelt kiutazására.


Óvadék /Be. 147-148 §-ok/


Talán nem véletlen, hogy az egyébként is hányatott sorsúnak ítélt új eljárásjogi törvény rendelkezései közül ? a fellebbezési rendszeren kívül ? ennek az intézménynek a sorsa volt leginkább bizonytalan, s ez kiderül a hatályba léptetésével kapcsolatos vitákból.

A törvény szövegét olvasva joggal érezhetjük, hogy az intézkedés alkalmazásához további végrehajtási szabályok megalkotása nélkülözhetetlen. Bár nem ismeretlen a magyar jogrendszerben, az 1896. évi Bűnvádi Perrendtartás ismerte a biztosítékot és a kezességet, de a mai jogalkalmazók számára mindenképp az angolszász jogrendszerben ismert fogalmat idézi.

A törvényalkotó az óvadékot a személyi szabadság alkotmányos jogának fokozott tisztelete érdekében az előzetes letartóztatás tényleges alternatívájának szánja. A kiváltására már a törvényi szabályozás miatt is csak szűkebb körben alkalmas, csupán az eljárási cselekményeken való részvétel biztosítása érdekében rendelhető el.

Ezt úgy kell értelmezni, hogy az előzetes letartóztatás különös feltételi közül (Be. 129. § (2) bekezdés a-d./ pontjáig) csak a b./ pont jöhet szóba. A bírói gyakorlatra vár annak kimunkálása, hogy melyek azok a személyi körülmények és bűncselekmény fajták, amelyek mellett valószínűsíthető, hogy a terhelt nem akadályozza a büntetőeljárás lefolytatását, ha az egyébként indokolt legsúlyosabb személyi szabadságot érintő rendelkezés, az előzetes letartóztatás helyett óvadék ellenében szabadlábra helyezik.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos határozatában kifejtette, hogy amennyiben az őrizetben tartás egyetlen fennmaradó indoka a szökés veszélye, úgy lehetővé kell tenni a feltételes szabadlábra helyezését a tárgyaláson való megjelenés biztosításához szükséges feltételek mellett.

Csak bíróság dönthet a felajánlott óvadék elfogadása felől, vádirat benyújtása előtt nyomozási bíró. Kizárólag a terhelt vagy a védője indítványozhatja, bármely bűncselekmény esetén lehetőség van rá, és a terhelt helyett bárki más felajánlhatja. Az óvadék összegét a törvény nem határozza meg, csupán eligazítást ad, hogy ne csak a gazdagok privilégiuma legyen a szabadlábon való védekezés. Ez egy vagyoni jellegű kényszerintézkedés, melyet nyilvánvaló olyan összegben kell meghatározni, hogy annak elvesztése érzékenyen érintse a terheltet és ezért inkább az eljárási cselekményeken való részvételre ösztönözze.

A pénz eredetét a bíróságnak nem kell kutatnia. Megoldandó kérdés, hogy a terhelt személyi körülményeit miként tudja feltárni, hogy az óvadék összegét ahhoz mérten, megfelelően állapítsa meg. Nyilvánvalóan nagy szerepe lesz a védelem felkészültségének és az indítványt megalapozó tevékenységének.

Csak készpénzben tehető le, amelynek befogadására a Gazdasági Hivatalt kell felkészíteni, a szabadlábon hagyás, vagy szabadlábra helyezés csak a tényleges befizetés igazolása után lehetséges.

Sajátosan alakulnak a jogorvoslati lehetőségek: Sem az indítvány elfogadásának elutasítása, sem az összegszerűség megállapítása önállóan nem fellebbezhető.
Ellenben az ügyész jogorvoslattal élhet, ha az előzetes letartóztatás helyett a bíróság óvadék ellenében a terheltet szabadlábra helyezi.
A terhelt és a védő számára akkor áll fenn a jogorvoslat lehetősége, ha az előzetes letartóztatást a bíróság elrendeli, vagy fenntartja, egyben természetesen az óvadékra vonatkozó felajánlást elutasítja.

Az óvadék visszaadásának feltételeit törvény szabályozza, az óvadékot a terhelt vagy a letevő elveszti, ha a hatóság bizalmára nem volt méltó, vagyis az eljárási cselekményeken nem jelent meg, magát nem mentette ki.

Visszajár, ha a célját elérte, vagy ha a terhelt előzetes letartóztatására egyéb okból sor kerül.

A jogalkotó annak érdekében, hogy vonzóbb legyen ennek a vagyoni jellegű joghátránynak az alkalmazása, a Be. 147. § (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a bíróság az óvadék elfogadásával egyidejűleg lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy a terhelt utiokmányának elvételét is elrendelheti. Bár nem szokás a törvényt bírálni, de alig tudom elképzelni, hogy az előzetes letartóztatással majdnem azonos súlyú, a szabadság lényeges fokú korlátozását jelentő házi őrizet és az óvadék együttesen alkalmazásra kerüljön. Szerintem nem fér össze ennek a két intézménynek a természete, mert az óvadék éppen az előzetes letartóztatást váltja fel, és a házi őrizetre majdnem minden tekintetben az előzetes letartóztatás szabályai vonatkoznak.

 


Kollégiumi állásfoglalás az óvadék tárgyában

Az óvadék tárgykörében a Kollégium az alábbiakban összefoglalt álláspontra helyezkedett.

1.
Az óvadék összegét a bíróság határozza meg, függetlenül attól, hogy a terhelt vagy a védő az óvadék felajánlása során az összegre is indítványt tesz, mert a bíróságot az összegszerűség nem köti.


2.
Sem az óvadék felajánlására vonatkozó indítvány elutasítása, sem annak elfogadása, sem az összegszerűség közvetlenül nem fellebbezhető.


3.
Az általános szabályok szerint ugyanakkor fellebbezésnek van helye, ha a bíróság (nyomozási bíró, az ügyet tárgyaló bíró) a felajánlott óvadék ellenére nem helyezi szabadlábra az előzetes letartóztatásban lévő terheltet, illetve ügyészi indítványra elrendeli az előzetes letartóztatását.

Ebben az esetben nem az óvadék elutasítása miatt, hanem a szigorúbb kényszerintézkedés elrendelése vagy fenntartása miatt fellebbezhet a terhelt és a védő.

Ugyanakkor nincs fellebbezési joga, ha a felajánlott óvadékösszegnél magasabb összegben határozza meg a bíróság az óvadékot, amelyet egyébként elfogad, és mellőzi, vagy megszünteti az előzetes letartóztatást.


4.
A Be. 147.§ (5) bekezdése az ügyész számára speciális fellebbezési jogot biztosít. Ez a rendelkezés kettős tartalmat hordoz: bizonyítja azt az előbbi állítást, hogy az óvadék elfogadása, illetve annak összegszerűsége közvetlenül egyik fél által sem fellebbezhető.

A másik, hogy amikor az ügyész számára fellebbezési jogot biztosít, ez csupán az előzetes letartóztatás megszüntetése, vagy a mellőzése tárgyában született határozat ellen irányulhat, azt nem sérelmezheti az ügyész, hogy a felajánlott óvadékot a bíróság elfogadta, és azt sem, hogy annak összegét miként határozta meg.


5.
Ha a jogalkotó az óvadék intézményénél az általános szabályok szerinti fellebbezési jogot kívánta volna megadni, akkor nem kellett volna egyáltalán rendelkeznie, mivel a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos döntések mind az ügyészi, mind pedig a terhelti, védői oldalról fellebbezhetőek.


6.
Az óvadék természetétől teljesen idegen lenne az a felfogás, hogy az összegszerűség tekintetében vitát nyitunk, így annak végső összegét a másodfokú bíróság (megyei vagy ítélőtábla) határozná meg véglegesen.


7.
A Be. 147.§ (3) bekezdése alapján úgy tűnik, hogy a felajánlott óvadékról és annak elfogadásáról a bíróság ülésen dönt, amelyen meghallgatja a terheltet, a védőt, vagy aki az óvadékot felajánlotta, és az ülésen az ügyész is részt vesz.

Kétségtelen, hogy az óvadék kizárólag a Be. 129.§ (2) bekezdés b) pontjában írt letartóztatási ok kiváltására alkalmas. A Be. 147.§ (1) bekezdésének és a (3) bekezdésének az összevetéséből juthatnánk olyan következtetésre is, hogy csak akkor dönt a bíróság ülésen a felajánlott óvadék kérdésében, ha a kényszerintézkedés oka a Be. 129.§ (2) bekezdés b) pontja, vagyis a terhelt jelenlétének az eljárási cselekményeken való biztosítása.

Tekintettel arra, hogy a 2003. július 1-én hatályba lépett törvény új intézményeit még a korábbi jogszabály feltételei alapján meghozott intézkedéseknél alkalmazzuk, indokoltnak tűnik az ülésen való döntés, mivel az elrendelt kényszerintézkedés oka a korábbi Be. 92.§ (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott valamely különös ok.
Ez annál is indokoltabb, mivel gyakran tapasztalható, hogy az előzetes letartóztatás tárgyában született határozatok .- a másodfokú eljárások tükrében is ? nem mindig következetesek a letartóztatási okok megjelölésében.


8.
Kérdés, hogy felmerülhet-e az óvadék engedélyezése, amikor az előzetes letartóztatás elrendelésére, illetve fenntartására a Be. 327.§ (2) bekezdése alapján , az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetése után kerül sor. A felvetés azért jogos, mert ebben az esetben az előzetes letartóztatás oka a Be. 129.§ (2) bekezdésében felsorolt különös okok között nem szerepel. Itt az elrendelés vagy fenntartás a nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a szökés, elrejtőzés veszélye (a korábbi Be. 92.§ /1/ bek. a/ pont második fordulata). Ezen indok mellett nem állíthatjuk, hogy az óvadék intézménye ? amely a terheltnek az eljárási cselekményeken való részvételét kívánja biztosítani ? alkalmas a szökés, elrejtőzés megakadályozására. Másrészt általában nem is szükséges a terhelt jelenléte a másodfokú eljárásban.
Ugyanakkor a törvényhez készült indokolás tartalmazza, hogy az óvadék elfogadása iránti indítvány az eljárás során bármikor előterjeszthető. Ezt a kérdést nem vitatva azt kell vizsgálni, hogy a nem jogerős ügydöntő határozat után elrendelt, vagy fenntartott kényszerintézkedés különös oka kiváltható-e az óvadékkal. Ehhez kapcsolódó kérdés, hogy az erről való döntés milyen eljárási formát igényel.

A Kollégium egy része azt az álláspontot képviseli, hogy ha a kényszerintézkedés elrendelésének vagy fenntartásának az indoka nem az új Be. 129.§ (2) bekezdés b) pontja, akkor nincs szükség ülés tartására, mert a kérdés a felek meghallgatása nélkül, tanácsülésen is eldönthető.

Más vélemény szerint erősebb a Be. 147.§ (3) bekezdésében foglalt ülés tartására vonatkozó előírás, bár itt is felvethető, hogy csupán ?a felajánlott óvadékról és elfogadásáról? beszél, és az elutasítás ezek között nem szerepel.

Összefoglalva: amikor a bíróság (nyomozási bíró, az ügyet tárgyaló bíró) abban a kérdésben dönt, hogy a terhelttel szemben szükséges-e a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése, de még inkább a fenntartása, vagy a megfelelő összegben kiszabott óvadék biztosítja a terhelt jelenlétét az eljárási cselekményeken, akkor nem csupán a kényszerintézkedést elrendelő korábbi határozatok indokolását veszi figyelembe, hanem vizsgálja az óvadék elfogadására irányuló indítvány érveit is. A döntést nyilvánvalóan megkönnyíti a terhelt jelenléte, az érvek személyes előadása, minderre pedig csak az ülésen kerülhet sor.
Az ülés tartása melletti további érv, hogy felmerülhetnek olyan adatok, amelyek mellett a korábbi letartóztatási okok megváltoznak, és a fennmaradó különös ok kiváltására az óvadék intézménye alkalmassá válik. Különösen indokolt ez az átmeneti időszakban, amikor is a korábbi Be. 92.§ (1) bekezdés a)-c) pontjaiban írt okok alapján került sor a kényszerintézkedés alkalmazására és azokat meg kell feleltetni az új Be. 129.§ (2) bekezdés rendelkezéseinek.


9.
A Be. 147.§ (4) bekezdése értelmében a bíróság az óvadék elfogadásával egyidejűleg lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet, illetve az úti okmányok elvételét is elrendelheti.

A korábban kifejtett indokok alapján figyelemmel kell lenni arra, hogy az indítvány tárgyában született határozat mely részével szemben és ki élhet fellebbezéssel.


10.
Amennyiben az óvadék iránti kérelmet az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatala után, a felterjesztést követően terjesztik elő, és az iratok még nem érkeztek meg a másodfokú bíróságra, akkor az indítvány felől az útlevél kiadása tárgyában készült korábbi kollégiumvezetői intézkedésnek megfelelően még az elsőfokú bíróságnak kell döntenie.

 

V. A nyomozási bíró (Be. IX. Fejezet VI. Cím)


A nyomozási bíróra vonatkozó szabályok két esetkörben bírnak jelentősséggel a Fővárosi Bíróság szempontjából:
- a megyei bíróság egyesbíróként jár el a nyomozás során előzetes letartóztatás egy éves meghosszabbítása esetén. Határozata ellen az ítélőtáblához van helye fellebbezésnek.
- a nyomozási bíró egyéb döntése ellen biztosított fellebbezés folytán a másodfokú tanácsok járnak el.

I. A döntési jogköre kényszerintézkedések tárgyában:
1. előzetes letartóztatás, lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet tárgyában
2. ideiglenes kényszergyógykezelés
3. az úti okmány elvételének azon esete, amikor a cselekmény súlya folytán dönt a bíróság az útlevél elvételéről
4. óvadék ügyekben
5. közjegyző, ügyvédi iroda és egészségügyi intézmény területén végzendő házkutatás elrendelése
6. az ilyen helyeken iratlefoglalásról döntés
7. a lefoglalt dolog előzetes értékesítése, elkobzása
8. zár alá vétel.

Az 1-4 alatt felsorolt döntések elleni fellebbezést a másodfokú bíróság Bf. tanácsa bírálja el.

II. A döntési jogköre bizonyítás tárgyában:
1. elmeállapot megfigyelése
2. tanú különösen védetté nyilvánítása
3. titkos adatszerzés engedélyezése, határidő meghosszabbítása
4. különösen védett tanú kihallgatása
5. életveszélyben lévő tanú kihallgatása
6. 14 éven aluli gyermekkorú tanú kihallgatása, ha a tárgyaláson való kihallgatása fejlődését károsan befolyásolná
7. a bizonyíték elenyészésének, megsemmisülésének veszélye esetén előzetes bizonyítás elrendelése


III. Jogorvoslati hatásköre
Dönt kényszerintézkedések elleni felülbírálati indítványról az ügyész által elutasított panaszok esetén
- házkutatás
- motozás
- a címzettnek még nem kézbesített postai küldemény
- szerkesztőségi irat lefoglalása
- olyan házkutatás során lefoglalt irat, melynek nyilvánosságra hozatalához a jogosult azért nem járult hozzá, mert azzal magát bűncselekmény elkövetésével vádolná.

IV. Szankció jellegű intézkedései
1. védő kizárása (Be. 45.§ (3) bekezdés)
2. rendbírság átváltoztatása (ez ellen fellebbezésnek nincs helye)

V. A nyomozás folytatása felöli döntés
A nyomozás megszüntetése esetén a nyomozási bíró rendeli el annak folytatását, ha a felettes ügyész nem rendelte el, vagy ellene panaszt nem terjesztettek elő.

Nincs helye fellebbezésnek a nyomozási bíró
- közjegyző, ügyvédi iroda és egészségügyi intézmény területén végzendő házkutatás elrendelése
- titkos adatszerzés engedélyezése, határidő meghosszabbítása
- különösen védett tanú kihallgatása
- életveszélyben lévő tanú kihallgatása
- 14 éven aluli gyermekkorú tanú kihallgatása, ha a tárgyaláson való kihallgatása fejlődését károsan befolyásolná
- a bizonyíték elenyészésének, megsemmisülésének veszélye esetén előzetes bizonyítás elrendelése

tárgyában hozott határozata ellen.

A fellebbezésre jogosultak köre:
- ügyész
- akivel a határozatot közölték(215.§ /1/ bekezdés).

Utóbbi tárgyában a különösen védetté nyilvánítás esetén a védetté nyilvánított tanú nem élhet fellebbezéssel.

Problémaként merülhet fel, hogy a Be. nem biztosítja a 14. éven aluli gyermekkorú személy esetén a későbbiek során felmerülő, a gyanúsított és a védő által indítványozott kérdések esetén azt a lehetőséget, hogy az ismételt kihallgatásra sor kerüljön. A különösen védett tanú esetén erre minden további nélkül van lehetőség, az ügyet a bíró visszautalja a nyomozási bíró elé, aki gondoskodik a tanú ismételt kihallgatásáról. A probléma akkor jelentkezik, ha a bíró ? a Be-ben nem biztosított lehetőség hiányára hivatkozással ? a védő és a vádlott ismételt meghallgatásra irányuló indítványát elutasítja. Vajon bizonyítékként figyelembe vehető-e a gyermekkorú vallomása ez esetben ? hiszen sérül a védekezéshez való alapelv.

A védő kizárása tárgyában a Be. zárójelben a 45.§ (3) bekezdésére utal. Ugyanakkor a védő kizárására sor kerülhet a 135.§ (4) bekezdésében rögzített esetben is, ha ti. bizonyítható, hogy a védő összejátszik a gyanúsítottal. A kérdés az, hogy a szöveges megfogalmazásnak, avagy a zárójelbe tett visszautaló jogszabályhelyi megjelölésnek van-e jelentőssége?
Inkább elfogadható az, hogy a zárójelbe tett jogszabályhelyi utalás nem irányadó, és a nyomozási bíró a védő 135.§ (4) bekezdésében meghatározott okból történő kizárásról is dönt.

Az ülés
Az előzetes letartóztatás első meghosszabbítása 3 hónapra szól. Ha szükséges annak meghosszabbítása, az erre irányuló indítvány további három hónapra szól. Az előzetes letartóztatás időtartama ? beleértve az elrendeléskor megállapított egy hónapot is ? összesen 7 hónap. Azonban a Be. akként rendelkezik, hogy 6 hónapon túl a bíróság már ülés keretében dönt az előzetes letartóztatásról. Ezért, amennyiben a nyomozási bíró határozatban 3 hónapra hosszabbítja meg az előzetes letartóztatást, az ügyet ülésre kell kitűznie, mert a döntése alapján az előzetes letartóztatás időtartama a hat hónapot meghaladja.
A bizonyítási cselekményekre vonatkozó indítványokról szóló előzetes döntés határozat útján történik. E határozat megengedő és indokolt, ellene nincs helye fellebbezésnek.


A megyei bíróság szerepe :


1. egyesbíróként dönt az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. Miután a házi őrizetre is az előzetes letartóztatás szabályait kell alkalmazni, a házi őrizet meghosszabbítása tárgyában is a nyomozási bíró jár el.
2. ideiglenes kényszergyógykezelés ? a megyei bíróság egyesbíróként eljárva dönt annak meghosszabbításáról.

Sajátos kizárási szabályok: Ha a bíró az ügyben nyomozási bíróként eljárt, az ügy további elintézéséből ki van zárva. Ugyanakkor a megyei bíróság egyesbírájának eljárásával kapcsolatban a Be. akként rendelkezik, hogy arra a nyomozási bíróra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
A kollégium álláspontja: a megyei bíróság egyesbírókénti eljárása során nem mint kijelölt nyomozási bíró jár el, hanem eljárására csupán a nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályok az irányadók. Ebből következően a nyomozati szakban eljárt - de nem mint kijelölt nyomozási ? bíróra a fenti speciális kizárási szabályok nem vonatkoznak.

Be. 213.§ (3) bekezdés: ülésen elvégzett kihallgatások esetében a gyanúsított és védője megismerheti a jegyzőkönyvet. Ez a megismerési jog azonban korlátozott, csak annyiban lehetséges, amennyiben az nem sérti a nyomozás érdekeit. Arról, hogy mi az, a ami a nyomozás érdekeit nem sérti, nem a nyomozási bíró dönt, az ügyészség feladata azon iratok meghatározása, mely a gyanúsított, illetve védője által megismerhető.


A másodfokú tanács eljárása

A másodfokú bíróság a nyomozási bíró ? törvényben meghatározott ? határozatával szembeni fellebbezést tanácsülésen bírálja el, bizonyítás felvételének nincs helye.

 


VI. A titkos adatgyűjtés (Be. IX. Fejezet V. Cím)

A titkos adatgyűjtést a kijelölt bíró, a nyomozási bíró engedélyezi. Határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.
Ha a perben fel akarják használni a titkos adatgyűjtés eredményét, az ítélkező bíró dönt azokban a kérdésekben, melyek a bizonyítás törvényességével kapcsolatosak.

Anyagi jogi feltétele: mikor, ki ellen
Eljárásjogi feltétele: milyen időközben, vagy időközönként.

A Be. 78. § (4) bekezdése értelmében nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.
E szabály értelmében a tárgyaló bírónak meg kell vizsgálnia, hogy a titkos adatgyűjtés eljárásjogi és anyagi jogi szempontból törvényes volt-e. Azaz belép a bíróság törvényességi ellenőrzése.

A Be. lényeges új elemeket emelt be e körbe a rendőrségi törvényből. Így a nyomozás elrendelésének kérdése körében a rendőrségi törvény szerinti titkos információ gyűjtés a felderítést szolgálja.

A Be. 170. § (4) bekezdése szabályozza azon esetkört, amikor a nyomozás elrendelése nélkül indul meg a nyomozás. Ezekben az esetekben nincs elrendelt nyomozás, tehát titkos adatgyűjtésre sincs lehetőség. Ugyanakkor a Be. itt megindult nyomozásról beszél.

A 177. § szerint a halaszthatatlan nyomozati cselekmények elvégzését az ügyész és a nyomozó hatóság rendelheti el. A titkos adatgyűjtést ? mint halaszthatatlan nyomozati cselekményt ? az ügyész elrendelheti, ez több szempontból vizsgálva is aggályos, elsősorban azért, mert ekkor még nincs elrendelve a nyomozás, az ügyész mégis például telefonlehallgatás engedélyezésével nyomozati cselekményt végez.


A titkos adatgyűjtés eszközei

1./ magánlakásban
például kamerák felszerelése útján
A Be. meghatározza, hogy mi minősül magánlakásnak. A rendőrségi törvény a gépkocsit is magánlakásnak is minősíti.

2./ levél, postai küldemény megismerése
Csak a célszemély nevére és címére érkező küldemény ellenőrizhető, illetve a célszemély által feladott levél és postai küldemény, valamint pénzes utalvány.

3./ telefon lehallgatása (mobil, vezetékes)
A telefonkészüléknek van egy központi, úgynevezett IMEI száma, az engedélyt e számra kell megadni a bírónak, és így a telefonlehallgatás működhet akkor is, ha a Sim-kártyát kicserélik.

4./ más hírközlési rendszer ellenőrzése
Például URH rádió, személyi hívó

5./ számítástechnikai rendszer ellenőrzése
A Btk. 300/F § határozza meg a számítástechnikai rendszer fogalmát és felhasználását.

A titkos adatgyűjtés alkalmazásának lehetőségei (Be. 201. §)

Ha a nyomozást az ügyész végzi, minden bűncselekményre nézve engedélyezhető a titkos adatgyűjtés. Erre irányadó szabályok: a Be. 28. § (4) bekezdés e./ pontja, (amikor az ügyész az eljárást magához vonja), 29. §, amikor az ügyész végzi a nyomozást, továbbá a 474. § (2)-(4) bekezdés, (amikor katonai bűntett vagy vétség esetén a katonai ügyész nyomoz)

Ha a nyomozó hatóság nyomoz, a titkos adatgyűjtés engedélyezésére akkor is az ügyész tesz indítványt.

Kivel szemben lehet engedélyezni a titkos adatgyűjtést. (Be. 202. §)

1./ A gyanúsított, akivel szemben már közölték a bűncselekmény alapos gyanúját.
2./ Aki gyanúsítható, tehát a bűncselekmény esetleges elkövetési köre, az ismeretlen helyen tartózkodó elkövető társ felderítése érdekében.
3./ A gyanú alaposságának tisztázásának érdekében az ?informátorral? szemben nem rendelhető el, csak ha a rendőri iratok közt ez okirati formában, például rendőri jelentésben szerepel. Ez dönti el, hogy az indítvány megalapozott-e.
4./ Mással szemben: ?bűnös kapcsolat?. Az elkövetők tartózkodási helyének felderítése érdekében kerülhet sor rá, az elkövető kapcsolatrendszerének egy szűkített körére, csupán a bűnös kapcsolataira terjedhet ki. A nyomozási bírónak meg kell győződnie, hogy az illető bűnös kapcsolatba hozható-e az elkövetővel.
5./ Fontos a védő érintetlenségének szabálya. Ez alól egyetlen kivétel van, a folyamatban lévő ügyben szabálytalanul működő védő, például, ha a védő bűnpártolást valósít meg (akár bűnjel eltüntetésével).

Kizárt a titkos adatgyűjtés engedélyezése:
1./ lelkész, egyházi személy esetén
2./ az olyan hozzátartozó esetében, aki a tanúvallomás tételt megtagadhatja
3./ a Be. 202. § (2) bekezdésének utolsó mondata szerint a titkos adatszerzésnek nem akadálya, ha az kívül álló személyt elkerülhetetlenül érint.


Az engedélyezési eljárás (203. §)

- A titkos adatgyűjtés engedélyezésére kizárólag az ügyész terjeszthet elő indítványt, akkor is, ha a nyomozó hatóság végzi a nyomozást.
- Az engedélyezett titkos információgyűjtést a nyomozóhatóság hajtja végre.
- A határozatot 72 óra alatt kell meghozni.
- 90 napra rendelhető el, mely egyszer meghosszabbítható, ha az engedélyezett időtartam alatt az információ gyűjtés nem vezetett eredményre.
- Az indítványt ismételten elő lehet terjeszteni, és a bíróság az adatgyűjtést ismételten elrendelheti.
- Az elrendelő határozatot indokolni kell.
- Az ügyész saját hatáskörében legfeljebb 72 órára rendelheti el. Ezt a bíróságnak utóbb legitimálnia kell, az engedélyezés kezdő időpontja ilyenkor az ügyészi engedély kezdő időpontja.
- A titkos adatgyűjtés eredményeiről jelentést kell tenni, a 204. § (5) bekezdés értelmében annak, aki a nyomozást folytatja (ügyész, nyomozó hatóság)
- Ha az érintettel szemben nem indul eljárás, az érintettet a titkos adatgyűjtés eredményeiről értesíteni kell, ez azonban a büntetőeljárás sikerét nem veszélyeztetheti.

 

A titkos adatgyűjtés eredményének felhasználása (206. §)

A titkos adatgyűjtés eredményének a büntető ügyben történő felhasználása esetén a jelentést, az indítványt és a nyomozási bíró határozatát az iratokhoz kell csatolni. Ezeket az okirati szabályok szerint lehet felhasználni.


A rendőrségi törvény szerinti titkos információgyűjtés és a Be. szerinti titkos adatgyűjtés kapcsolódása a felhasználás során:
- a rendőrségi törvény szerint csak akkor használható fel, ha az engedélyezésre vonatkozó feltételek a Be. szabályai szerint is fennállnak, és a felhasználás célja megegyezik a titkos információgyűjtés eredeti céljával, tehát azzal, amelyre azt elrendelték.
- a titkos adatgyűjtés eredménye viszont más bűncselekménynél más büntetőeljárás során is felhasználható.

 

 

 

VII. A nyomozás (Be. IX. Fejezet)


A 164. § értelmében a büntető eljárás a nyomozással kezdődik. A tényállást olyan mértékben kell felderíteni, hogy a vádló állást tudjon foglalni, hogy vádat emel-e vagy sem.

Vádló: a közvádló, illetve a sértett (magánvádló, pótmagánvádló)

A 165. § az ügyésznek a nyomozási hatáskörét rögzíti, e körben nyomozást végez, maga nyomoz, vagy a nyomozó hatóságot utasítja.

Az ügyész határozat formájában utasítja a nyomozó hatóságot, a határozat előkészítésére is adhat utasítást. Az ügyész a nyomozó hatósággal megismételtetheti a nyomozati cselekményt, és olyan esetekben, amikor az eljárási cselekményről jegyzőkönyvet nem kell készíteni, csupán jelentést, az ügyész előírhatja azt is, hogy jegyzőkönyv készüljön. (168. §)


A nyomozás megindítása (170 §)

1./ A nyomozó hatóság és az ügyész hivatali hatáskörben vagy hivatali minőségben tudomására jutott adatok alapján
2./ Feljelentés alapján
indulhat meg a nyomozás

A feljelentés sorsa:
1./ A feljelentés elutasítása,
2./ A nyomozás elrendelése. Erről abban az esetben, ha a nyomozó hatóság feljelentés útján értesül a bűncselekmény gyanújáról, 3 napon belül kell határoznia.
A hivatali hatáskörben tudomására jutott bűncselekmények alapos gyanúja esetén ilyen határidő nincs.

Mind a feljelentés elutasításáról, mind pedig a feljelentés alapján elrendelt nyomozásról a nyomozó hatóságnak értesítenie kell az ügyészt, illetve a sértettet is abban az esetben, ha nem ő tette a feljelentést.

Elrendelés hiányában meginduló nyomozás: Abban az esetben, ha a büntetőeljárás érdekében halaszthatatlan nyomozati cselekmények elvégzése szükséges. Ilyen esetben az első nyomozati cselekmény kezdő időpontja a nyomozás megindulásának a napja, vagyis a nyomozás határideje innentől számít.
Utóbb azonban kötelező a megindult nyomozást feljegyzésbe foglalni.

A 2003. július 1-jétől megszűnik a feljelentés kiegészítésének intézménye.

Az új szabályok értelmében a büntető eljárások lefolytatásának kötelezettsége a fő elv. Ez alól egyetlen kivétel van: a Btk. 274. § (1) bekezdés b./ pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás esete, ha az idegenrendészeti eljárás lefolytatható és ennek során a büntetőeljárás nélkül kerül sor a külföldi személy kiutasítására.


A feljelentés
- ezen túl a külön törvényben meghatározott köztestület is köteles a tudomására jutott bűncselekményről feljelentést tenni.
- a 172. § szerint a feljelentést távbeszélőn vagy más technikai eszköz útján is megtörténhet, ilyenkor azt jegyzőkönyvbe kell foglalni és nyilvántartásba kell venni.

A magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása esetén amennyiben a bűncselekmény közvádra üldözendő igazolásnak van helye.

A 174. § rögzíti azon okokat, amelyek esetén az ügyésznek a tudomására jutástól számított 3 napon belül el kell utasítania a feljelentést. A 175. § az elutasítás nem kötelező eseteit tartalmazza. E körben a nemzetbiztonsági érdek fogalmát az 1995. évi CXXV. törvény határozza meg.


A nyomozás határideje (176. §)

A nyomozás határideje legfeljebb 2 év, ha ismert elkövetővel szemben folyik. Ha ez a határidő eltelt, további hosszabbításnak nincs helye, az ügyész köteles a nyomozást megszüntetni.


A nyomozó hatóság adatszerző tevékenysége

A 178/A. § szerint a nyomozó hatóság adatnyilvántartási rendszerekből szerezhet be adatokat, megkeresés alapján az ügyész jóváhagyásával. Nem szükséges az ügyész jóváhagyása a gépjármű-, illetve az ingatlan-nyilvántartás adatai beszerzéséhez.
Az adatszerzésre kizárólag a nyomozás elrendelését követően kerülhet sor, és az így megszerzett adat csak akkor használható fel, ha az ügyész vádat emel. Ellenkező esetben az adatot meg kell semmisíteni.


A gyanúsított kihallgatása (179. §)

A fogvalévő gyanúsítottat 24 órán belül ki kell hallgatni. Ha az ügyész a szabadon lévő gyanúsítottat kihallgatta, és ezt követően kerül fogvatartásba, újból ki kell hallgatnia szintén 24 órán belül.

Poligráfos vizsgálatra kizárólag a gyanúsított beleegyezésével kerülhet sor. A fiatalkorú esetén poligráfos vizsgálatnak nincs helye.


A nyomozás felfüggesztése (188. §)

Bizonyos körben csak az ügyész jogosult a nyomozás felfüggesztésére.

Az új Be. csak a felfüggesztés kötelező eseteit ismeri. A felfüggesztés tartama maximum 1 év.


A nyomozás megszüntetése (190. § )

Fő szabályként az ügyész jogkörébe tartozik a nyomozás megszüntetése és csak kivételesen a nyomozó hatóság jogkörébe.
Utóbb ugyanabban az ügyben lefolytatható a nyomozás, a korábban megszüntetésre került nyomozás folytatását a nyomozási bíró rendeli el.


Jogorvoslat a nyomozás során (195. §)

A jogorvoslat formái:
- panasz
- ellenvetés
- felülbírálati indítvány
- pótmagánvád, ha a sértett a feljelentés elutasításával, illetve a nyomozás megszüntetésével nem ért egyet

A panasz:

A panaszt a beérkezésétől számított 8 napon belül kell elbírálni. Ha a panasszal az elbírálására jogosult szerv nem ért egyet, fel kell terjeszteni azt a felülbíráló szervhez, amely azt elutasítja, a panasszal érintett határozatot hatályon kívül helyezi, vagy azt megváltoztatja.

Felülbírálati indítvány

Az ügyészség a felülbírálati indítványt 3 napon belül köteles megküldeni a bíróságnak.

Ellenvetés

Ellenvetéssel élhet a nyomozás során az, akit az intézkedés, vagy az intézkedés elmulasztása érint. Az elkésett, vagy a nem a jogosulttól származó panaszt is ellenvetésként kell elbírálni.


A sértetti jogorvoslati jogosultságok (198-199. §)

Az eljárás megszüntetésével szemben benyújtott panasz elutasítása esetén a sértett pótmagánvádat emelhet. Ennek feltétele (bizonyos kivételektől eltekintve), hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában, vagy büntethetőséget kizáró ok miatt szüntették meg.

 

 

 


VIII. A vádemelés (Be. X. Fejezet)


Általános jellemzők:
- szélesebb ügyészi jogkör
- a vádiratot minden esetben az ügyész terjeszti elő
- vádindítványt kizárólag a pótmagánvádló nyújthat be
- megszűnik a pótnyomozás mind az ügyészség, mind a bíróság részéről
- a gyanúsított kihallgatása nem kötelező akkor sem, ha fogva van. Így mérlegelés körébe esik a meghallgatás, az ügyész dönthet a szabadon lévő gyanúsított meghallgatásának elrendeléséről is.


A vádirat formája

- a vádiratnak további szükségszerű elemi vannak: így az ügyész saját hatásköri és illetékességi szabályait is fel kell tüntetni
- a bizonyítási eszközöknél ki kell térnie arra, hogy az mely tény bizonyítására szolgál
- indítványt kell tennie a bizonyítás felvételének sorrendjére is, mely azonban a bíróságot továbbra sem köti
- érvényesül a Bv.tvr-re vonatkozó korlátozás: az ügyésznek indítványt kell tennie a kényszerintézkedés (előzetes letartóztatás) fenntartására is
- amennyiben kábítószerrel visszaélés miatt indul az eljárás, és korábban ugyancsak kábítószerrel visszaélés miatt egy ízben már sor került eljárás felfüggesztésére a vádlottal szemben, az ügyésznek a vádiratban indítványoznia kell a felfüggesztett eljárás folytatását és az ügyek egyesítését
- csatolni kell a vádirathoz minden iratot, mely az iratismertetés tárgya volt
- nem magyar vádlott esetében lefordított vádiratot kell előterjeszteni (ezek után tehát a bíróságnak nem kell vádfordítást tartania)
- a különösen védett tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyv kivonatát az iratokhoz kell fűzni, nem pedig a vádirathoz csatolni
- az ügyész kötelessége, hogy a sértettet értesítse.

Amennyiben a vádirat nem felel meg a törvény előírásainak, a bíróság azt az ügyésznek visszaküldi. Így akkor is, ha nem történt meg a nem magyar vádlott esetében a vádirat lefordítása.

 

Az ügyész ?opportunus? döntései

1. a vádemelés mellőzése
- ez az új Be. szerint csak részbeni mellőzést jelent a továbbiakban. Ugyanis a Be. nem nyújt lehetőséget a szabálysértés önálló elbírálására (csak akkor lehet elbírálni a szabálysértést, ha a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés). Ezért ilyen esetben az ügyész kötelessége tájékoztatni a sértettet, hogy az ilyen szabálysértés esetén polgári jogi igényét egyéb törvényes úton érvényesítheti.

2. a vádemelés elhalasztása
Az ügyész a vádemelés elhalasztásához szükséges bizonyítékok megszerzése érdekében bizonyítást folytathat le, így a sértettet és a pártfogó felügyelőt meghallgathatja.

A vádemelés elhalasztásának köre két új esetkörrel bővült:
1. a tartás elmulasztása, illetve
2. a kábítószerrel visszaélés (Btk. 283.§)
Ezen esetekben a nyomozás felfüggesztésének már nincs helye, csupán a vádemelés elhalasztására kerülhet sor.

Az ügyész a magatartási szabályok meghatározása és a kötelezetsségek előírása érdekében:
- fiatalkorú esetében a pártfogói környezettanulmányt beszerzi
- meghallgathatja a gyanúsítottat és a pártfogót
- ha a bűncselekménnyel okozott kár reparálására irányuló magatartási szabályokat kíván megállapítani, a sértett beleegyezésével a sértettet meghallgatja.
- kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárásban magatartási szabályként határozatában köteles előírni a gyógyító kezelésen, felvilágosításon stb. való részvételt, és ugyancsak kötelező a pártfogó felügyelet elrendelése.
Ezen magatartási szabály megszegése a vádemelés következményét vonja maga után. Kábítószerrel visszaélés esetében az ügyész köteles a vádemelés elhalasztásának határideje előtt is megszüntetni az eljárást, ha okirattal igazolt a folyamatos kezelés stb. megtörténte.

Jogorvoslat a vádemelés elhalasztása esetén:
- az elhalasztást kimondó határozat ellen panasznak van helye;
- a vádemelés ténye ellen nincs helye jogorvoslatnak.

 

 

IX. A bírósági eljárás általános szabályai (Be. XI. Fejezet)


Alapvetően két eljárási forma létezik:

1. tárgyalás: ha a bíróság bizonyítást vesz fel
2. ülés: minden más esetben


Az ülés formái:

1. tanácsülés (pl. a tárgyalás előkészítése során döntés egyes kérdésekben)
2. előkészítő ülés
3. nyilvános ülés:
a) tárgyalásról lemondás
b) másodfokú bíróság eljárása, ha nem vesz fel bizonyítást
4. egyéb:
a) a nyomozási bíró eljárása
b) személyes meghallgatás vádemelés esetén


A tárgyalás nyilvánosságának elve

A nyilvánosság korlátozásának esetei:
1./ nem nyilvános tárgyalás (a bíróság rendeli el)
2./ technikai okból elrendelt nem nyilvános tárgyalás (a tanács elnöke rendeli el)
Esetei:
- hely szűke miatt,
- a 14-18 év közötti személyek esetén mérlegelés alapján és
- 14 év alatt kötelező kizárás esete

3./ Zárt tárgyalás rendelhető el a rendfenntartás érdekében is, ha az másképp nem biztosítható.
E határozat ellen külön fellebbezésnek helye nincs, azt az ügydöntő határozattal szembeni jogorvoslat során lehet sérelmezni.

Jelenlét a zárt tárgyaláson:
Bírói engedéllyel jelen lehet:
- az igazságszolgáltatással összefüggő feladatot ellátó személy
- külföldi vádlott vagy sértett esetén a konzuli képviselője, illetve nemzetközi szerződésben meghatározott más személy
- bizalmi személyek: a védővel nem rendelkező vádlott esetében, feltéve, ha a kihallgatására a későbbiekben nem kerül sor, és államtitok illetve szolgálati titok nem juthat a tudomására.


A tárgyaláson résztvevő személyek köre:

1./ Az ügyész

Az új Be. már nem különböztet meg bűntetti és vétségi eljárást, így az ügyész részvétele alapján különül el a két alapvető eljárási forma.
Az elsőfokú eljárásban az ügyész részvétele kötelező, ha:
- 5 évi vagy ennél súlyosabb bűncselekmény miatt folyik az eljárás, illetve
- ha a vádlott fogva van,
- kóros elmeállapotú,
- a bíróság kötelezte a megjelenésre,
- bejelentette a jelenlétét, továbbá
- fiatalkorúak elleni eljárásban.

Ügyészségi titkár csak helyi bíróság előtt járhat el és csak akkor, ha a bíróság kötelezte az ügyészt a részvételre.

A másodfokú eljárásban akkor kötelező, ha elsőfokon kötelező volt a jelenléte.

 

2./ A védő:
Ha védelem nem kötelező és a tárgyaláson a védő nem jelenik meg, fel kell hívni a vádlottat, hogy nyilatkozzon, hozzájárul-e a védő távollétében a tárgyalás megtartásához. Ha a védelem nem kötelező és a védő a tárgyaláson nem jelenik meg, ám a vádlott ragaszkodik a védő jelenlétéhez, a tárgyalást nem lehet megtartani, azt el kell halasztani.

Ha a vádlottnak nincs védője (és a védelem nem kötelező) a terhelt védőbeszédet tarthat, melytől független az utolsó szó joga.

A tárgyalás vezetése:
A tárgyalás vezetése körében a tanács elnöke eltávolíthatja a tárgyalóteremből azokat, akik állapotuk, vagy öltözetük miatt sértik a tárgyalás méltóságát.


Zárt célú távközlő hálózat útján történő meghallgatás

A bíróság tárgyalást bonyolít le, melynek során az összeköttetést videofon biztosítja. Csak a kihallgatott személye van a tárgyalóteremtől távol, míg minden más személynek a tárgyalóteremben kell jelen lennie.

A kihallgatott személy kihallgatása történhet:
- hatósági helyiségben (pl. BV Intézet)
- a bíróság hivatalos helyiségében

Ezen tárgyalási mód indoka a tanúvédelem és az áldozatvédelem.

Miután kötelező esete nincs, ezért indítvány alapján rendeli el a bíróság, mely olyan, mint egy bizonyítási indítvány. A bíróság indokolt végzéssel rendeli el a tárgyalást megelőzően legalább 5 nappal és azt az érdekeltekkel közölni kell.

Két esete van:
1./ Tanúkihallgatás.
a./ 14. éven aluli tanú kihallgatása
b./ az élet, testi épség és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények sértettjének kihallgatása
c./ az eljárás menetét könnyítő okbóli kihallgatás (ha például egészségi állapot, vagy különös nehézség akadályozza a tárgyaláson megjelenést)
d./ tanúvédelem,
e./ olyan fogvalévő személy kihallgatása, akinek a tárgyaláson történő megjelenése a közbiztonságra veszélyt jelent.

2./ A vádlott kihallgatása:
a./ vádlott védelmének okából, ha feltáró jellegű vallomást tesz,
b./ ha a vádlott megjelenése a közbiztonságra veszélyt jelentene
c./ ha az egyéb okból indokolt.

Az ilyen vádlott kihallgatást követően azonban elrendelhető a tárgyaláson való megjelenésre kötelezés is. A kihallgatandó személy mellett csak ügyvédje (védője) lehet jelen, illetve kiskorú esetében szakértő, tolmács és a segédszemélyzet, valamint bíró, vagy bírósági titkár a meghallgatás helye szerint illetékes bíróságról. A kihallgatás helyén jelen lévő bíró vagy bírósági titkár állapítja meg a jelenlévők személyazonosságát és igazolja, hogy illetéktelen személy nincs jelen. Erről jegyzőkönyvet készít.

A két helyiség közti láthatást a kétirányú videóközvetítés biztosítja. Gyermekkorú személy kihallgatása esetén kizárólag a gyermekkorú és a tanács elnöke láthatja egymást.


A tárgyalás rendje

A tárgyalóteremben bűncselekmény megvalósítása esetén a bíróság elrendelheti a rendzavaró őrizetbe vételét, mely 72 óráig tarthat.

Ügyész rendbontása esetén a vezető ügyészt kell megkeresni más ügyész küldése végett.
A rendbontó védő pedig rendbírsággal sújtható.

A jegyzőkönyv

- a jegyzőkönyvön fel kell tüntetni a tárgyalás kitűzött időpontját és tényleges kezdő időpontját is.
- a kézírásos jegyzetet oda kell csatolni az elkészült jegyzőkönyvhöz.
- a rövidített jegyzőkönyvet már csak kizárólag jogerős és felmentő ítélet esetén lehet készíteni,
- 8 napon belül el kell készíteni a jegyzőkönyvet, ha ezen határidőn belül nem készül el, erről értesíteni kell az arra jogosultakat
- a kijavítás és kiegészítés tárgyában hozott határozat ellen külön fellebbezésnek nincs helye


A határozatok

Az új Be. szerint az indokolás első helyén a vádnak kell állnia.
A határozatot a sértettel is közölni kell, ha az:
- ügydöntő
- felfüggesztő
- a bíróság kijelöléséről szól

Az ügydöntő határozatot le kell fordítani a nem magyar terhelt részére.
A határozat tartalmáról szóló értesítést a büntető eljárásban részt nem vevő személyeknek lehet megküldeni.